IPOLYSÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG

SZLOVÁKIAI REFORMÁTUS KERESZTYÉN EGYHÁZ

Keresztyén filmek

2021. 01. 23.

Jézus élete

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.” (János 3:16-17)

1979-ben készült film, amely bemutatja Jézus Krisztus életét. A Lukács evangéliumát végig követő alkotást az eredeti helyszíneken forgatták Izraelben.

SZERELEMPRÓBA FIREPROOF (TŰZBIZTOS HÁZASSÁG)

„A film címe nem arra utal, hogy a házasságot soha nem éri tűz, hanem arra, hogy ha jön, ki lehet védeni. Minden házasságot érnek „tüzek”, és a védekezéshez a házastársaknak tudniuk kell, hogy a szeretet, az elkötelezettség inkább döntés, mintsem érzelem” – fogalmaz a rendező, Alex Kendrick.

„Amerikában támadják, gyengítik és megpróbálják újradefiniálni a házasságot. Ez a film arról szól, hogy a házasságot tisztelni kell, és érdemes érte küzdeni. A házasság a társadalom tartópillére; ha összeomlik, a család és a közösség omlik össze. Istennek terve van a házassággal; ezt a tervet szeretnénk újra méltó módon felmutatni.”

„Mindannyian egyetértünk abban, hogy a házasságot, amely alapvető a család és a társadalom szempontjából, Isten alkotta, ezért tisztelni kell. A házasság Krisztusnak és az egyháznak képe, amelyért életét adta. Nem nézhetjük tétlenül, hogy a világ leértékelje és folyamatosan támadja azt, ami Isten szemében szent. Nagy áldás volt, hogy együtt dolgozhattunk. A siker a közös munka gyümölcse. Imádkozunk azért, hogy Isten dicsőségét szolgálja, és megváltoztassa népünk gondolkodását.”

„A film óriási visszhangot váltott ki. A moziban a vetítés végén sok pár könnyek közt öleli át egymást. A bemutató utáni napok óta több száz e-mailt kaptunk az ország minden részéből. A film hatására több pár elnapolta a válópert. Egy házaspár új jegygyűrűt vett, kifejezve, hogy megújítják Istennel és egymással kötött szövetségüket. Vannak, akik bocsánatot kértek és kiengesztelődtek egymással. Boldoggá tesz, hogy Isten működik, és megváltoztatja az emberek életét” – mondta Kendrick.

A film itt nézhető meg: https://gloria.tv/embed/+/video/ZoeiHXNXC8SF2yU9gJRYcczKq

A BÁTORSÁG EMBEREI (COURAGEOUS).

Négy ember, egy elhívás: szolgálni és védeni. Mindannyian tudják, hogy Isten arra vágyik, hogy ezek a férfiak, apák a gyermekeikkel is törődjenek. Képesek lesznek megtalálni a módját annak, hogy szolgálják és védjék azokat, akik a leginkább kedvesek nekik?

A Sherwood Pictures negyedik produkciója ez a film, mely csatlakozik a Végtelen hit, és a Lendkerék című alkotások világához, melyek szívhez szóló történettel szolgálnak a hitről és a reményről. A film nézői ismét szembesülhetnek azzal, hogy olykor szinte éljeneznek, olykor pedig sírnak majd az alkotáson, mivel ezek a hétköznapi hősök inspirálhatják azokat az apukákat, akiknek egy életen át meg kell felelni szülőként is; kihívás várja Őket most már apaként is, és nem csak a munkában.

A város életének bátor védelmezői a film szereplői. De vajon hogyan nevelik gyermekeiket? Ez igazi bátorságot és kihívást tartogat számukra. Bátorság . A méltóság, becsület otthon kezdődik, a családban.

A film itt nézhető meg: https://gloria.tv/embed/+/video/4wxWReVgQNSd4Kn4HeqFC3tgn

IMÁVAL NYERT CSATÁK (WAR ROOM)

Tony és Elizabeth Jordan középosztálybeli házaspár, akiknek látszólag mindenük megvan: remek munka, szép lányuk, illetve álmaik otthona. A látszat azonban csal. Házasságuk válságban van, életük és otthonuk egy háborús övezet, s az egésznek lányuk issza meg a levét. Egy idősebb, bölcsebb hölgy, Miss Clara segítségével Elizabeth rájön, hogy hogyan küzdhet családja s házassága egyben tartásáért.
A film fő mondanivalója, hogy az imádság egy nagyon fontos eszköz, amit keresztények milliói nem vesznek kellően komolyan. Pedig ha meg akarjuk nyerni a hétköznapok csatáit, vagy akár komolyabb háborúkat is, melyek az élet különböző területein érnek bennünket, akkor egy ilyen különlegesen hatásos fegyverre szükségünk lesz. Ne becsüljük le, micsoda ereje van az imádságnak!

„Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged.” (Máté 6:6)

A film itt nézhető meg: https://gloria.tv/embed/+/video/VAuWxzpd74991QAD8jvTs9RHj

Ha Isten úgy akarja /Se Dio vuole/

magyarul beszélő, olasz vígjáték, 88 perc, 2015
Tommaso az elismert római szívsebész magabiztos és sikeres ember. Látszólag a családi élete is rendben van, leginkább pedig fiára büszke, aki az ő nyomdokain jár, hiszen orvosnak készül. Egy nap azonban váratlan fordulat történik: a fiú bejelenti a családnak, hogy félbehagyja az orvosi egyetemet, mert megváltozott az élete és pap szeretne lenni. Tommaso úgy tesz, mintha elfogadná fia döntését, de igazából őrjöng és elhatározza, hogy utána jár annak, hogy ki mosta át a fia agyát ezekkel a keresztény „dumákkal”, és ki az aki eltérítette őt az ígéretes orvosi karriertől. Tommaso tehát nyomozásba kezd, és egyre inkább olyan helyzetekbe bonyolódik, amire még ő sem gondolt…

A film itt nézhető meg: http://videa.hu/player?v=0HHl9WxeRBHLlWnS